SZAKMAI KIRÁNDULÁS 2025.09.24.

Kamaránk szakmai kirándulást szervezett Dunakiliti- Dunacsúny - Bős-Nagymaros – útvonalra a Szigetközbe 2025. szeptember 24-én.

A szakmai programot a Vízgazdálkodási és Vízépítési Szakcsoport segítségével és útmutatásával szerveztük, de meghívtuk minden tagunkat a programra.

Első körben elutaztunk Dunakilitire, ahol Bartal György elnök úr előadásában meghallgattuk a duzzasztómű megépítésének történetét, majd megtekintettük magát az építményt. Ezután átmentünk megnézni a dunakiliti fenéklépcsőt, majd rajkai trianoni zsilipet.

Egy Rajkán elköltött finom ebéd után elbuszoztunk Dunacsúnyba, ahol sajnos az esős idő miatt csak elmentünk a raftingpálya és a hallépcső mellett, de tovább indulva megálltunk Bős-ön, ahol megtekintettük a vízi erőművet, és meghallgattuk Bartal úr érdekes előadását a létesítményről.

A hazautazás is rendben ment, és a kollégák sok élménnyel és egy értékes szakmai kirándulással lettek gazdagabbak.

A képen gát, kültéri, víz, ég látható

Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

Dunakiliti-duzzasztómű

Dunakiliti duzzasztómű

A képen sor, Párhuzamos, Szimmetria, fedett pályás látható

Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

Dunakiliti-duzzasztómű belülről

A képen kültéri, ég, tó, víz látható

Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

Dunakiliti-fenéklépcső

A képen kültéri, ég, fa, növény látható

Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

Dunakiliti-fenéklépcső

 

 

A képen kültéri, fű, növény, fa látható

Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

Rajkai trianoni zsilip

A képen kültéri, épület, ég, fa látható

Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

Rajkai trianoni zsilip

A képen kültéri, ég, víz, tó látható

Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

Bősi vízierőmű

A képen kültéri, ég, felhő, víz látható

Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.

Bősi vízierőmű