A Magyar Mérnöki Kamara és a TELEKOM csoport között létrejött új megállapodás alapján új tarifacsomagok lépnek, illetve léptek életbe.
A magánszemélyek számára automatikusan átállításra kerültek az új, kedvezőbb lehetőségeket biztosító csomagok, ezen esetekben nincs tennivalója az MMK flottában lévő kollégáknak.
A cégekkel kötött megállapodások esetében az új tarifacsomagokra való átállást a cégek képviselőinek kell kezdeményezni az ügyfélszolgálati irodákban, erre május 23-a után nyílik lehetőség, addigra állnak át az automatikus rendszerek az új szerződéses feltételekre.
A mellékelt tájékoztató fog felkerülni a Mérnökigazolvány lehetőségeiről tájékoztató felületre, majd az e-mérnök rendszerbe belépve lesz elérhető minden további részlet, tarifacsomagok.
Ez utóbbiak publikus megjelenítését a megállapodás nem teszi lehetővé, így azok csak az e-mérnök hozzáféréssel rendelkezők számára lesz elérhető és nyilvánosan nem terjeszthető.
A Telekom csoporttal történt megállapodás értelmében a későbbiekben további lehetőségek is elérhetőek lesznek, így eszközök és további szolgáltatások is bekerülnek a csoporttal kötött megállapodásba, ezekről folyamatosan tájékoztatni fogjuk a kollégákat, illetve frissítésre kerülnek a Mérnökigazolvány oldalon a rövid tájékoztató anyagok.
Tájékoztató a mellékletben.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| 245.91 KB |