Szomorú szívvel tudatjuk, hogy örökös tagunk, Dr. Hankó András életének 81 évében 2024. december 27-én elhunyt. Temetése 2025. január 11-én 11 órkor lesz Veszprémben a Dózsavárosi temetőben. A család kérése, hogy a megemlékezők egy szál virággal búcsúzzanak tőle.
In memoriam Dr. Hankó András
1943. 12. 28-án született Nagyváradon. 1962-ben képesítést szerzett út, híd, vízépítő technikusként Békéscsabán, majd 1967-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán okleveles építőmérnökként. Okleveles geodéziai automatizálási szakmérnöki diplomáját ugyanitt szerezte 1973-ban. Egyetemi doktori címét az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán 1996-ban védte meg.
1967-1983 között a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalatnál dolgozott 6 évig mérnöki, majd 10 évig osztályvezetői beosztásban. A vállalat veszprémi osztályának alapítója volt.
1983-1992 között az Erdészeti és Faipari Egyetem Főiskolai Karán Székesfehérváron dolgozott, geodéziai alapismeretek és országos felmérés oktatásban főiskolai adjunktusként.
1992-2002 között a Veszprém Megyei Földhivatalban hivatalvezető, földmérési osztályvezető, majd újból hivatalvezető volt.
1976-ban részt vett a MTESZ Geodéziai és Kartográfiai Egyesület Veszprém Megyei Csoportjának megszervezésében, majd titkára és elnöke lett 1985-ig.
1998-tól a MTESZ Veszprém Megyei Szervezetének elnöke, ügyvezető igazgatója. Kitartóan küzdött azért, hogy a szervezet és annak veszprémi székháza a megyei műszaki társadalom számára megmaradjon.
Alapító tagja az 1996. november 11-én megalakult Veszprém Megyei Mérnöki Kamarának, az első ciklusban az elnökség tagja, majd az Etikai és Fegyelmi Bizottság tagja, később annak elnöke volt.
A Magyar Mérnöki Kamara Etikai és Fegyelmi Bizottságának két cikluson keresztül tagja volt.
Dr. Hankó András megyeszerte ismert és elismert mérnök volt. Munkája, a szakma tisztelete, erkölcsi magatartása mindig példa értékű volt a fiatalabb szakemberek számára. Tanár úrként, hivatali vezetőként is mindig sort tudott keríteni szakmai beszélgetésekre, melyekből néha a habitusából adódó szenvedély sem hiányzott.
Végezetül egy idézet legutóbbi kamarai tisztségviselő választáshoz írt önéletrajzából: „Be kell vallanom, hogy szakmai pályafutásom különböző szakaszaiban mindig erősen hittem, és bíztam az emberi jóakaratban. Úgy hozta a sors, hogy nem kellett sohasem lényegesen csalódnom sem beosztottként, sem különböző szintű vezetőként; sem diákként, sem oktatóként; sem itthon, sem külföldön; sem mezei fölmérőként, sem megyei szintű vezetőként.”